Elden Ring visszatekintő

Elden Ring (2022) FromSoftware  - [Ágoston]

Az Elden Ringet az év játékának választották 2022-ben. Lassan egy év telt el azóta, és ideje átbeszélni, mi történt.

(A Game Awards egy különösen bizarr jelenetében egy feltűnősködni vágyó fiatal váratlanul átveszi Miyazaki helyét a mikrofonnál. Bár sajnálatos esemény volt, érezzük a helyzet szimbolikáját.)

Hidetaka Miyazaki különösen tehetséges alkotóként él a szívemben – ha élhetek ezzel az érzelgős kifejezéssel. Most talán felkeltettem az elfogultság gyanúját az olvasóban, de kérem még ne tegyen, kattintson el, hallgasson végig, mert az elmúlt idők legnagyobb videójátékáról kell beszélnem. És ez nem az Elden Ring.

Hogy ezekről biztosítottam, egy szóra még visszatérnék Miyazakihoz, aki önnmagában is érdekes figura. Egy anekdota szerint inspirációi eredete (loreja) a gyerekkorában olvasott nyugati könyvekben keresendő, melyekben nem értette egészen a történetet, ez csak fokozta a érdekességüket, mivel a vakfoltokat neki kellett, a képzeletével kitöltenie. Talán ez az eredője annak, hogy a ritka nyilvános megszólalásaiban is szűkszavú japán fejlesztő olyan fogásokkal, és esztétikai hozzáálással tudja megalkotni világát, helyesebben a díszletet, amelyben a játékos megteremtheti magának azt a történetén keresztül, melyek a játék során különös, – mondjuk így – homályos atmoszférát hoznak létre. A kihagyás, és elfedés technikái ezek, amelyek az általam kedvelt versek, és regények izgalmi fokát, sőt esztétikáját, a képzelet, és befogadóra bízott, korlátozott szabadság általi bevonódottság, vagy érzelmi felforgatás (esetleg: katarzis) lehetőségét is adják.

A játékosra bízott világ, vagy a világra bízott játékos ugyanis elszórt információdarabkákból, tárgyleírásokból, és az útja során megismert karakterek mondandójából rakhatja össze a saját történetét. Ez utóbbi gesztust annyira komolyan vette Miyazaki, hogy a játékos (sokszori) halála, a játékot feladók, és még a murder hobók (akik céltalanul megölnek mindent, ami a szemük elé kerül) is tökéletesen illeszkednek a világ logikájába, annak lényegi elemei. Ők a hollowok – a kiüresedettek.

A kiüresedés tapasztalata nem lehet idegen ma számunkra, a Dark Souls játékok központi szimbóluma, az élőhalottá tevő átok, amely sok szálon kötődik a fává válás szimbólumához, nagyon szellemesen elfásulásnak mondhatnám.

Itt egy újabb gyanú ébredhet az olvasóban, meg hát már jó előre belengettem, de egy ideje már nem az Elden Ringről beszélek, hanem az általam annyival többre tartott Dark-Souls trilógiáról (jó, a második részt felejtsük el, de ott nem is Miyazaki vezette a fejlesztést).

Az Elden Ringben is megjelenik, a (nevezzük így) Miyazaki-mitológia lényegi kérdése, a kiüresedés, de nem átható erővel, nem nyugodt természetességel. Központi témája még mindig a rohadás, de sajnos csak külsőségekkel érzékeltetve. Inkább a kreatív és szakmai romlást érzetét kelti. "A világodnak némán is el kell tudnia mesélnie a történetét." - fogalmazott Miyazaki, mikor még kézben tartotta a vízióját, és nem roskadt össze a "Soulsborne" márkanév zikkuratja alatt, amit végül is Év Játéka díjjal jutalmaztak.

Kicsit olyan érzésünk lehet, mint amikor Di Caprio a Visszatérőért kapta meg az Oscart. [1] Az eladásokat, a hírnevet, a kommerszesülést. Azt, hogy ma a videójátékokat öltönyös, nyakkendős emberek "hozzák össze", és optimalizálják meetingeken, hogy a játékokkal eltöltött idő az eladási árral legyen arányos, és minnél több pénzt termeljen. Mert mi ez, ha nem egy gigaprojekt, egy Fromsoftware Disneyland? Élvezetes? Már hogy ne lenne az, nem merem leírni, hány órát öltem (haltam) bele. Csak nincs lelke.

A FromSoftware korábbi, sikeres játékainak elemieből lett összeépítve, amit George R.R. Martinnal, mint valami ragasztóanyaggal akartak összetapasztani. Így nem indulhatott ki magából, nem állíthatta csakis saját magát, nem lélegezhetett fel, újszülöttként, rácsodálkozva a világra, a FromSoftware játékok piramisának csúcsára szánták, de valójában egy fordított gúla elsoványodó vége, amin a "nagy örökség" súlya imbolyog. Itt megjegyezném, hogy a kampányfogás, hogy George R.R. Martint vették be írónak is milyen szűk látókörűségről tanúskodik, nem csak a FromSoftware, hanem Miyazaki részéről is, vagy félreismerésnek. Ugyanis Martinnak nem hogy nincs tapasztalata a videójátékok narratív szerkezetei terén [2] - ő könyvek megírásához ért, Miyazaki pedig a videójátékokéhoz -, hanem Miyazakit messze jobb fantasyírónak tartom. [3]

Még várhatunk a DLC-re, amiben talán összekapja magát ez a szedett-vedett történet (érezhető is, hogy Miyazaki a már szintén elhasznált, de érdekesebb témák felé nyúl ki, mint a gendersemleges isten, Miquella felé, aki az Elden Ring legnagyobb rejtélye volt - a kevés valóban megragadható közül).

(A Shadow of the Erdtree DLC bejelentéséhez mellékelt kép, minden bizonnyal Miquellával) 

Addíg is felszólítom a FromSoftware kreatív igazgatóságát, és magát Miyazakit, hogy engedjék szabadon Miyazakit. George R.R. Martin pedig jobban tenné, ha legközelebb nem kontármunkát végezne, és értőn tájékozódna szellemi feljebbvalója munkásságáról.

[1] Bár igaz, Miyazakiék 2019-ben is megszerezték a díjat, akkor még megérdemeleten jutalmazott Sekiróval. A lényeg a tendenciát látni, hogy 2022-ben nagy mértékben a Miyazaki (FromSoftware) név lett jutalmazva.

[2] Egy szégyenletes interjúban azt is bebizonyította, hogy bizony nem érdekelte, nem járt utána, milyen játékok is voltak az ezt megelőzők.

[3] A Tűz és Jég dala első részének elolvasása után nem éreztem késztetést arra, hogy a továbbiakba is belekezdjek. Talán szűk látókörűség a részemről, de én úgy veszem észre, hogy Martin nem mond semmi kifejezetten érdekeset a mai olvasónak, nem forradalmasítja a fantasyt, legfeljebb felszabadítja néhány műfaji béklyó alól (bár ez is csak spanyolviasz), melyek a tolkieni, lewisi hagyomány keresztény gyökereiből táplálkoznak. Legfeljebb az erőszak és pornó iránti elérzéketlenedésünk ütközik ki művein.